Kristin Cashore: Graceling – Garabonc

480 oldal
Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Eredeti cím: Graceling
Fordító: Farkas Orsolya és Szalai Virág
ISBN: 9789632453231

Fülszöveg:

Katsa, a garabonc Úrnő, egyike azoknak a ritka és fura szerzeteknek, akik különös képességgel születtek. Az ő rendkívüli tehetsége a küzdelemben, a halálosztásban mutatkozott meg; nyolc éves kora óta tudja, hogy akár puszta kézzel is képes embert ölni. A király unokahúgaként kiváltságos életet élhetne, de garabonciája miatt kénytelen a király erőszakos megbízásait teljesíteni.
Amikor találkozik a szintén garabonciás harcos Pó herceggel, Katsa még nem sejti, hogy élete fordulóponthoz ért.
Nem számít arra, hogy Pó a barátja lesz.
Nem számít arra, hogy megtudja az igazságot a saját garabonciájáról – a legkevésbé pedig arra, hogy egy távoli földön lappangó, rettenetes titok közelébe kerül...
A garabonc Úrnő, ez a modern lányregény, újfajta módon mesél arról, hogyan válik egy kamaszlány minden szempontból önmaga urává, hogyan érik független és felelős nővé, miközben olyan lélegzetelállító szerelemről olvashatunk benne, amely kétségkívül felveszi a versenyt az Alkonyattal.

Külsőre: 
Lehetett volna ezt szerintem izgalmasabbra is. Kicsit szerintem túl egyszerű, legalábbis a történethez képest.
Ami tetszett: 
A garaboncok, mint faj és Pongor hatása Katsára.
Ami kevésbé: 
Nem igen magyaráztak el az elején semmit. Beledobtak a mély vízbe és hajrá. Persze bele lehetett szokni azért.
Kedvenc szereplő:
Pongor és Katsa

Szerintem
Megpróbálom kicsit sorba venni, bár nem most olvastam.
Tehát az eleje. Kicsit zavaros, amíg nem szokod meg a sok új dolgot. Új fajok, városok... némelyik határozottan vicces nevű. Pl.: Randaváros... biztos nagyon ronda egy hely. :) Aztán leesett, hogy az uralkodóról van elnevezve. Vagyis amikor új kerül trónra, akkor átnevezik őket. Jó szar lehet az ottaniaknak. Egyik napról a másikra más a városuk neve...

Katsa egy kedvelhető karakter. Erős, magabiztos, önálló... persze az elején nem minden volt rá igaz, mivel a drága nagybátyja gyerekkora óta mérgezte a lelkét. Ennek ellenére létrehozott egy szervezetet, ami az ártatlanokat védi és még segített is sokaknak. A szervezet közben persze kinőtte magát és már senki sem tudta, hogy igazából neki köszönhetik ezt az egészet.  Hihetetlen kitartása van, hogy minden őt érő negatív hatás ellenére ilyen erős és határozott lett. 

Aztán jött Pongor és mintha felélesztette volna. Kirázta a megszokásokból és szembe állította a nagybátyjával és végül nyertesen távoztak. Katsa az utazás során még jobban megerősödik, rájön, hogy mi is ő tulajdonképp és végre képes lesz szeretni.

A történetnek vannak nagyon erős részei. Katsa ahogy a sarkára áll és képes megállni, hogy ne aprítsa fel a nagybátyját. Hihetetlenül tiszteltem ezért az erőért. Nem biztos, hogy képes lettem volna visszafogni magam az adott helyzetben. Ugyanúgy Katsa és Pongor szinte minden pillanata jó volt. Egyszerűen nem lehetett nem szeretni őket.

A kevésbé erős részei azok, amik kicsit zavaróak. Katsa és Pongor hirtelen egymásra találása. Valahogy az a rész nekem fura volt. Egyszerűen nem értem... olyan érzés volt végig, mintha valaki, vagy valami kívülről hirtelen belenyúlt volna az agyukba. Persze lehetett érezni, hogy ez lesz a vége. Még is a nagy semmiből hirtelen úgy vonaglottak, mintha már mióta kerülgetnék egymást.

Nagyon pörgős történet volt. Szinte sosem ült le, bár voltak nyugisabb részek, de valahogy még akkor is lüktetett. Ez valószínűleg leginkább Katsa természete miatt volt így. Egy másodpercre se volt képes nyugton maradni. Mindent olyan természetességgel kezelt, mintha nem is lenne furcsa. Persze mindenki másnak szinte irreális dolgokat is. Ez néha határozottan vicces jeleneteket eredményezett.

Pongor sérülése és az, hogy hátra kellett hagyni, még az olvasónak is fájdalmas. És még csak akkor kezdődik a rosszabb rész igazán. Onnantól szinte semmi sem egyszerű, bár a kislány nagyon ügyes és jól tartja magát a kora ellenére. Viszont a főgonosz halála egyenesen röhejes. Saját magára hozta a halálát... én nagyot nevettem rajta és végre kicsit megnyugodtam. Nem tetszett a képessége. És még csak ez után jött a legrosszabb rész. 

Amikor újra megtalálták Pongort, először nem értettem a viselkedését, aztán meg inkább nem is akartam érteni. Sajgott a szívem érte és értük, mert Katsa megint csak nem bírt a seggén maradni. Annyira nem tetszett a vége, bár számítani lehetett rá. 

A történet megragadja az embert és nem ereszti. Ha jól emlékszem nagyjából egybe olvastam el végül és valamikor éjjel fejeztem be. Hiába, a fantasy az én világom és ezt mindig megérzem, mikor olyat olvasok. Ez is abszolút kedvenc lett és biztos, hogy még el fogom olvasni. A folytatását is megkaptam kölcsön, de az még várat magára. Egyelőre még mást kell olvasnom. :) De mindenképp ajánlom, ha valaki csak egy kicsit is kedveli a fantasyt és a jó történetet az erős főszereplőt, az imádni fogja.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése