Samantha Shannon: Csontszüret

528 oldal

Athenaeum kiadó

Eredeti cím: The Bone Season

Fordító: Juhász Viktor

ISBN: 9789632932873

Fülszöveg:

Samantha az új J.K.Rowling

The Sunday Times

Sötét bűbáj és gonosz varász a fantasy szerzők új generációjának legjobbjától.

Booklist

A szindikátusnak dolgoztam. Ha úgy vesszük, hacker voltam. Nem gondolatolvasó, inkább elmeradar, aki az éterre hangolódva fogta annak minden rezdülését.
Olyasmit is érzékeltem, ami nem a közvetlen közelemben történt: rögtön tudtam, ha kint, az utcán végigsétált egy látó, és megéreztem, amikor Covent Gardenben gyülekezni kezdtek a lelkek. Amint rákapcsoltak a létfenntartó gépekre, a Seven Dials egy mérföldes körzetében bármit kiszagoltam az éterben. Ha bárkinek kedve támadt a I-4 szennyesében turkálni, Jaxon záros határidőn belül már ugrasztott is. Meggyőződése szerint ennél sokkal többre is képes lehettem volna, de Nick minden kísérletezést megtiltott. Fogalmunk sem volt, milyen következményei lennének rám nézve.

2059. Scion London.

Paige Mahoney látszólag egy átlagos tizenéves lány, aki titokban egy alvilági szervezetnek dolgozik. Kisstílű lopások helyett ő nagyobb tétben játszik. Paige egy álomhacker, aki feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Mindezt pénzért. Egy nap azonban sötét és gonosz erő keríti hatalmába… beláthatatlan következményekkel.

Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a paranormális bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A rephaiták belőlük toboroznak a hadsereget, hogy véghezvigyék titkos tervüket. Paige mentora és kiképzőtisztje Arcturus, a vérhitves, aki halálos ellensége az embereknek. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie mestere elméjébe, és fel kell fedni a titkát…

Külsőre:

Tetszik a borító anyaga, meg a papíroké is. Kicsit fura tapintásuk van. Maga a borító kinézete... szerintem nagyon eltalált. Bár fogalmam sincs mit akarnak azzal az órával rajta, de nekem nagyon tetszik. (aztán lehet csak túlságosan el voltam foglalva a történettel, hogy leessen a dolog)

Ami tetszett:

Jó kérdés... mi nem?

Ami kevésbé:

Ez inkább az, hogy őket egyszerűen pár kivételtől eltekintve utáltam... na vajon kik?

Kedvenc szereplő:

Paige és Arcturus

Szerintem

Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem csak ömlengést fogok írni. Egyszerűen beleszerettem ebbe a történetbe. Annyira sikerült belebújnom, hogy a mai napig nem tudom mit magyarázott párom közben. Az még eljutott az agyamig, hogy beszél, de az értelmét már nem tudtam feldolgozni. ^^'

Az eleje kicsit fura volt. Rengeteg új fogalom, megnevezés és szakszó. Egyből bele a mély vízbe és még csak a negyedét sem értettem. Az már emellett nem is zavart, hogy rengeteg karakter tűnik fel szinte egyszerre és kicsit lassan magyarázzák el hogy ki kicsoda. Változó ki milyen gyorsan rázódik bele. Nekem úgy negyven oldal kellett, de még az sem zavart igazán. Mondjuk volt olyan amit még a könyv felénél se bírtam megjegyezni. Pl.: hályogosok. Komolyan minimum a feléig, ha nem a háromnegyedéig az istenért nem esett le elsőre miért hívnak így néhány embert. Pedig ezt még meg is magyarázták az elején...

Határozottan üdítő volt ismét, hogy a főszereplő lány nem egy totál idegesítő, hisztis, használhatatlan liba volt. Kemény élet, kemény embert faragott belőle. Meglehetősen független és talpra esett lett, mert mást nem engedhetett meg magának. Mondjuk ebben a világban határozottan kell is. Erő és kitartás. Hihetetlen kitartás. Ritka az amikor a főszereplő lesz az egyik kedvenc szereplőm.

Paige csapata a Hét pecsét. Hét rosszfiú/lány. Érdekes kis csapat, de valahogy... nem igen kerültek előtérbe, elvégre nem ők voltak most a lényegek. Igazán egyik sem nőtt a szívemhez. Jaxon volt az egyetlen unszimpatikus figura innen. De ő nagyon. Határozottan a főszemetekkel egy szinten. Nekem egyszerűen semmiben sem különbözött tőlük. Egy kicsit örültem, hogy a lány elkerült onnan, bár ez leginkább a végén érett meg bennem. Kellett az önállóság neki. Illetve az, hogy felfogja, hogy önálló. Ez Jaxon mellett igazából számára esélytelen volt azt hiszem.

És igen. Az elején az első fordulópont, amikor főhősnőnket elkapják. Akkor kerülnek előtérbe először azok az új lények és magyaráznak meg sok mindent, ami abban a világban történik. Hát nem mondom, az emberiség megint kitett magáért. Pont egy ilyen... valamikre rábízni az emberek jövőjét. Jó oké, nehéz harcolni ellenük meg minden, de akkor is. Ahogy bánnak az emberekkel. Gusztustalan! Közülük pár kivételtől eltekintve mindenkit gyűlöltem. Főleg Nashirát, meg a családját. Ezek esküszöm betegek.

Volt még egy nehézkes dolog számomra, de az már a táborban. Mindenki számot kapott, név helyett. Nos, én és a számok nem lenni barátok. Ennek megfelelően folyamatosan belezavarodtam, hogy tulajdonképp ki kicsoda. Paige számát sikerült egyedül megjegyeznem. Ráadásul egyszer el is volt írva az egyik, egy David nevű srácé. Először XX-59-22 aztán meg 12. Gyanítom az első volt az elírás, bár ki tudja.

És akkor ott voltak a hirtelen időbeni visszaugrások Paige múltjába. Az ilyet könyvben a legritkább esetben szeretem. Itt sem tetszett igazán és nem is értettem. Egészen addig, amíg ki nem derült az oka. Így már világosabb volt, de nem lövöm le a poénját. :)

Onnantól, hogy egyértelmű volt Arcturus segíteni akar, és együtt ötöltek ki egy tervet, kicsit felpörögtek az események, bár előtte se ült le. Jó terv volt, de túl egyszerű lett volna, ha összejön, ráadásul ők is a lehető legjobb helyen és időben esnek egymásnak. Igazán megtehették volna mondjuk egy nappal korábban. Akkor lett volna idejük befejezni is. Még is azt hiszem így volt jobb. Kettejük között valahogy más a kapcsolat. Ha már kapásból most mindenen túlesnek, mi lenne a következő hat kötetben? Persze azért piszkálja a fantáziámat, hogy milyen lett volna... milyenek lettek volna együtt, de ha az író és a kiadó is úgy akarja, előbb-utóbb ki fog derülni. Csak járnánk már ott. 

A végére lehetett számítani. Egyértelmű volt, hogy elválnak, de még is rossz volt olvasni. Annyira örültem volna, ha vele megy... ha mellette marad... ettől függetlenül ez így volt jó. Lesz itt még bőven mit csinálni.

Átgondolt, nagyon jól felépített világ. Kidolgozott önálló karakterek és rengeteg lehetőség még. Csak elképzelni tudom, hogy mi lesz még itt... egy valami viszont szinte már a táborba kerülés óta motoszkál a fejembe. A rephaiták és akik ellen állítólag védik a földet, egy és ugyanaz. Mindketten paraziták, csak máson élősködnek. Persze lehet, hogy nincs igazam, de ez még úgy sem most fog kiderülni.

Komolyan ajánlom mindenkinek. Megéri elolvasni! Én azóta, hogy befejeztem, küzdök az ellen, hogy újra olvassam. ^^' Landolt is a kedvencek között. Bár kijönne már a folytatása...