Jennifer A. Nielsen: The ​Runaway King – A szökött király

A ​királyság a pusztulás szélén áll. 

A király eltűnt. Ki éli túl? 

Alig pár héttel az után, hogy elfoglalta a trónt, egy gyilkossági kísérlet veszélyes helyzetbe kényszeríti Jaront. A készülődő háborúról szóló pletykák beszivárognak a kastély falain belülre, Jaron pedig érzi a Carthyára lassan rátelepedő feszültséget. Hamarosan rá kell jönnie, csak akkor mentheti meg királyságát, ha lemond a trónról. De minél távolabb kényszeríti a sors a palotától, annál többet gondol arra, hogy vajon nem megy-e túl messzire? 

Visszatérhet-e valaha? 

Vagy fel kell áldoznia saját életét, hogy megmentse országát? 

A Hatalom-trilógia második része igazi hullámvasút, tele árulással és gyilkossággal, izgalommal és veszéllyel. 

Kövesd a hős királyt!

Külsőre:

A borítóképek még mindig nagyon tetszenek ezen a sorozaton. Imádom a dombornyomott kardot rajta. A nyeklése sajna a szokásos, a sorköze is, szóval könnyű olvasni.

Ami tetszett:

Te jó ég, mi nem? Imádom ezt a sorozatot.

Ami kevésbé:

Megint szereplőkkel volt bajom, de ennyi meg kell.

Kedvenc szereplő:

A szokásos. Sage-Jaron. Nem lehet nem imádni ezt az elmebeteg, nagyszerű gyereket.

Szerintem

Nagyon vártam, hogy nekiülhessek végre a folytatásnak, ugyanakkor féltem tőle, mert mi van ha ugyanúgy beszippant mint az első rész... és mi van akkor ha nem? Ez a félelmem gyorsan megválaszolódott, az első oldalak után ugyanazt éreztem, mint az első résznél. Egyszerűen elragadott és nem eresztett. Utána már csak attól féltem, hogy most épp nem tehettem meg, hogy a harmadik részének nekiugorjak, de talán jobb is ha húzom a végét, mert azt hiszem utána kicsit nekem is végem lesz.

Az előző részben történt, ami történt és kiderült, ami. Sagge, az árva fiú lett a király, Jaron. Persze sejthető volt, hogy az ő habitusát ismerve ez minden lesz, csak egyszerű menet nem. Hát nem is lett az és az elején minden széthullani látszik. Semmi sem úgy működik, mint ahogy azt vártuk, vagy terveztük.

És akkor feltűnik egy régi ismerős, aki úgy felkavarja az amúgy sem épp álló vizet, hogy azzal újabb eszement és vakmerő marhaságra sarkalja a gyerekkirályunkat. Komolyan, ennél a fiúnál én csak pillogok, hogy valakibe ennyi találékonyság, bátorság, ügyesség, szív és eszementség szorulhat. Úgy játszik mindenkivel, mintha csak hangszerek lennének, ő pedig a legjobb zenész a világon. Ugyanakkor ennyi butaságot bevállalni, komolyan nem tudom a körülötte lévők hogy nem őszültek még meg... nekem már attól ritkult a hajállományom, hogy olvastam. Nem tudom mit kezdenék, ha egy ilyen srácra kellene vigyáznom. Vagy agyonütném, vagy lekötözném és kipeckelném a száját. Addig se veszélyeztetné az életét.

Izgalmakban abszolút nem volt hiány, mindezt úgy, hogy néha már azt hitte az ember, hogy innen nincs kiút. És még is megoldotta. Én még embert ennyire nem csodáltam, mint őt, függetlenül attól, hogy csak kitalált személy. Ráadásul még csak most fog kezdődni az igazi megmérettetés, ami érzésem szerint a feje tetejére állít mindent, de nem kétlem, hogy Jaron mindent megold.

Egyszerűen imádom, de tényleg. Olyan humor van a könyvben, amitől folyamatosan vigyoroghatnékom van, miközben tövig rágom a körmöm az izgalomtól. Lehetetlen ezt a gyereket nem szeretni. Az lenne a legjobb, ha sosem lenne vége a történetének. Biztos, hogy mindegyik részét sokszor újra fogom még olvasni.