Deirdre Riordan Hall: Sugar

Én ​vagyok az a kövér, félig Puerto Ricó-i, félig lengyel lány, aki úgy érzi, nem találja a helyét sem a saját bőrében, sem sehol máshol. 

Sugar Legowski-Gracia nem volt mindig kövér, de tizenhét éves korára ez megváltozott. Ugyan nem annyira terebélyes, mint a mamája, aki hatalmas mérete miatt hónapok óta nem tudott kikelni az ágyból. Nem is annyira ormótlan, mint a bátyja, Görény, akibe több aljasság szorult, mint háj, és ez mindent elárul a természetéről. Sugar pont annyira túlsúlyos, hogy durva sértegetések céltáblája legyen, bármerre is jár: boltban, utcán vagy az iskolában. 

Sugar találkozik Evennel – és nem Evannel, ahogy félig analfabéta apja helytelenül megadta a fia nevét a születési anyakönyvi kivonatán –, és megtapasztalja, milyen az, amikor valaki nem a testét, hanem őt magát látja. Valószínűtlen barátságuknak köszönhetően Sugar életében először megengedi magának azt a luxust, hogy a jövőre is gondoljon. A jövőre, amit nem árnyékol be a saját testéről alkotott képe, sem az anyja sértegetései. Sugar hamarosan válaszút elé kerül: döntenie kell, hogy azzá a lánnyá válik-e, akit Even segítségével felfedezett önmagában, vagy felhagy a küzdelemmel, és elfogadja azt a szerepet, amibe a családja és az eddigi élete kényszerítette.

Kövesd a sorsát! 

Külsőre:

Alapvetően a kép nem rossz. A minőség az amit már megszoktam, nem jó, de ez van. A betűk kicsit kicsik, de a sorközök miatt olvasható.

Ami tetszett:

Olvastatta magát.

Ami kevésbé:

Nagyjából minden más.

Kedvenc szereplő:

Even

Szerintem

Ez is elég spoileres lesz és azt hiszem nem túl kedves is.

Azt hiszem ez az a könyv, amitől megint túl sokat vártam és megint nagyot koppantam. Illetve nem. Furcsa kettős érzés, mert jót tett. Olyan depressziós lettem tőle, hogy kihúzott a depresszióból. Anynira utáltam az egészet, hogy félre akartam rakni, de annyira olvastatta magát, hogy végül képtelen voltam.

Komolyan kellene a könyvekre egy olyan jelzés, hogy meghal az egyik főszereplő... olyat tuti nem állnék neki elolvasni és most is szidhatom magam, amiért jó szokásomhoz híven, a felénél előre lapoztam, hogy elolvassam a végét. Így én már akkor sokkot kaptam és tudtam, hogy gyűlölni fogom a könyvet és így is van. Gyűlölöm, tuti, hogy soha többet nem akarom elolvasni, viszont akkor és ott ez kellett ahhoz, hogy túllendüljek valamin és újra tudjak mosolyogni.

Adott a főszereplő lány, aki minden érzelmi sokkhatásra eszik. Kövér és ezért bántják. Már itt folyamatosan azt éreztem, hogy én vagyok a szereplő, holott én érzelmi sokkra pont hogy nem eszem és egy ideje már akkora darab sem vagyok. Ellenben minden maradék étvágyam elment az olvasástól és előjött az utálom magam érzés.

És akkor megjelenik A fiú. Even... Mit ne mondjak az egyetlen valamire való értékelhetően pozitív karakter, aki miatt úgy éreztem érdemes olvasni, mert vannak még jó emberek... és akkor ez lesz a sorsa, ami lett. Azt hiszem én ennyire rég pikkeltem íróra, mint rá... hogy tehet ilyet? Még most jó idővel később is baromi dühös vagyok miatta.

Ha ez pedig nem lenne elég, tudjuk kinek a hibájából történt ez az egész és még is Sugar, aki álítólag szerette ezt a fiút, akinek gyakorlatilag mindent köszönhetett, többek között azt is, hogy képes tovább lépni, célt és értelmet kapott az élete. ÉS annyira nem volt képes, hogy a felelős megkapja a méltó jutalmát? Nem. Ez a lány nem szerette... és nem érdemelte meg, hogy tovább léphessen. Így nem.

Lehet szidni érte, mert túl szigorú vagyok, vagy gonosz, vagy akármi, de ez a véleményem és soha nem is fogom neki megbocsájtani, hogy nem tett semmit. Even nem ezt érdemelte, főleg tőle nem!

Nem tudom kinek ajánljam ezt a könyvet, mert ha tehetném én is kitörölném az emlékezetemből a nagyrészét. Így ebben a formában képtelen vagyok szeretni, még úgy is, hogy kirángatott egy gödörből.