Maggie Stiefvater: Lament – A Látó szerelme

350 oldal

Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Eredeti cím: Lament

Fordító: Robin Edina

ISBN: 9789632455839

Fülszöveg:

Hát nem tudod, mi történik a Látóval, aki nem tud uralkodni a tündérnépen?

A mindössze tizenhat éves Deirdre Monaghan bámulatosan tehetséges zenész. Hamarosan rá kell azonban döbbennie, hogy Látó is – különleges tehetsége képessé teszi, hogy saját szemével láthassa a mágikus erejű tündéreket.

Deirdre egy szép napon váratlanul arra eszmél, hogy fülig beleszeretett egy Luke nevezetű titokzatos srácba, aki mintha a semmiből robbant volna be addig teljesen hétköznapi életébe.
Ám a fiú iránta mutatott élénk érdeklődése egyszerű nyári románcnál talán sokkal sötétebb szándékot takar. Amikor felbukkan a színen Aodhan vészjósló alakja, aki a tündérkirálynő halált hozó parancsát hozza, Dee hirtelen a tündérvilág forgatagának kellős közepébe csöppen. Az érzelmektől fűtött hatalmi játszma kereszttüzében pedig ott áll Dee mellett komolytalan, ám végletekig hűséges legjobb barátja, James is.

Bár Deirdre azt kívánta, bárcsak ne várna rá még egy végtelenül unalmas nyár, talán mégsem egy több száz esztendős tündérkirálynővel vívott csata volt az, amire igazán vágyott.

Külsőre:

Mit is mondhatnék. Végül is illik a könyvre, minden szempontból és mivel szeretem a feketét, így rosszat nem írhatok róla. Kellemes látvány, bár az első betűt nekem kicsit nehéz elolvasni a kalitka miatt.

Ami tetszett:

Maga a világ ötlete és a vége, bár az nem teljesen.

Ami kevésbé:

A tündérek. Nem szeretem, hogy ilyenek... egyszerűen úgy megcsapkodtam volna benne szinte mindenkit.

Kedvenc szereplő:

A hárfa és James a beszólásaival.

Szerintem

Azt hiszem ez az a könyv, amit határozottan nem jó időben kezdtem el olvasni. Nemrég fejeztem be a Tűzlángot és még mindig a hatása alatt voltam, ráadásul a munkahelyemen egy dolog miatt olyan gyomoridegem volt, hogy folyamatosan hányingerem volt, amin nem segített a buszozás sem... és hát a könyv sem, mert mivel kezdődik? A főszereplőnek hányingere van. Kész csoda, hogy nem dobtam ki a taccsot, mire beértem. 

Ilyen kezdés után azt hiszem nem csoda, hogy nem bírtam elmerülni benne, arról nem beszélve, hogy itt kifejezetten idegesített, hogy szinte semmit sem tudtunk és folyamatosan csak a nem mondhatom meg, nem árulhatom el ment. Persze egy idő után kiderült miért, de... zavart. Pontosan ezért nem is volt nehéz lerakni, amikor le kellett.

Instant szerelem kipipálva. Ezt igazából még szeretem is, ez vitte el a hátán a sztorit, amíg tényleg be is indult valami. Onnantól aztán már jó volt, de ez nálam az utolsó nagyjából száz oldalt jelentette. Az volt az a rész, ahol igazán történt is valami. Előtte egyszerűen csak olyan... tötymörgős volt. Legalábbis nekem. Fura, hogy ahogy olvastam, mindenki másnak az eleje tetszett. Úgy látszik én fordítva működöm.

A tündéreket ki nem állhattam. Mindaz amit műveltek, egyszerűen kiborító volt. Egy-kettő akadt, akikre nagyjából rámondható, hogy nem akart rosszat, de többség megérdemelte volna, hogy megcsapkodják egy jóféle szívlapáttal. Ráadásul ahhoz képest, hogy mennyire holtan akarták látni Dee kisasszonyt, meglepően könnyen megoldotta a dolgot. Az elején annyira el lett húzva mindennek a kiderülése, hogy utána mintha pillanatok alatt lezárult volna minden. 

Mindettől függetlenül nem bántam meg az elolvasását. Ritkán bánom meg, ha elkezdek egy könyvet, így ennél sem tettem. A világ kidolgozása, a történet maga tetszett, bár részemről a legvégével nem vagyok kibékülve. Máshogy oldottam volna meg, bár mivel folytatásos, elképzelhető, hogy ez még változik majd. Éppen ezért kíváncsian várom a folytatását.