Gabriella Eld: Emlékek ​Jordan számára

Jordan Norris senki. 

Iskolába jár, kosarazik és szeretne végre barátnőt szerezni magának. Átlagos. Egészen addig, amíg be nem toppan az életébe egy keménykalapos idegen, akit bár sohasem látott azelőtt, haza akarja vinni. Utazás veszi kezdetét egy letűnt világba, tele ismeretlenül is ismerős arcokkal, hogy Jordan visszakapja az emlékeit és újra egy készülő háború élére állhasson, mint kilencvenkilenc évvel ezelőtt. Eljött az ideje, hogy elfeledje eddigi életét és megvédje mindazokat, akik régen fontosak voltak a számára. A rideg herceget, a bánatos fiút, az ezerarcú lányt, a félvér fenevadat, a vágott nyelvű zongoristát, a viharszívű angyalt, no meg a rejtélyes idegent, aki mindennél jobban szereti őt a világon. 

De mindez elég nehéz feladat tekintve, ha nincsenek emlékeid.

Külsőre:

Ez a könyv egy féltégla. o.o Leszakad a karom, de komolyan... Na szóval. A színét imádom, de tény, hogy magából a borítóból eszembe se jutna, hogy fantasy, ahogy a címéből sem. Persze ismerve a történetet, maximálisan illik hozzá. A gerince picit merev, de maga a borító anyaga jó, nem nyeklős. A gerinc se lenne zavaró, ha a szöveg afelé eső vége nem lenne annyira bent. A betűk irtó kicsik és sűrűk, kicsit szemfolyatós és sajnos sok a hiba benne.

Ami tetszett:

Imádom a fantasy-t, tetszett a több világ, a fajok kidolgozása.

Ami kevésbé:

Egyelőre leginkább a szövegbeli hibák és a karakterek. Nem nagyon tudtam megkedvelni őket. Önzőek és nyafogósak is. Picit sok nézőpont váltás

Kedvenc szereplő:

Gok o.o Egy seggfej, de imádom.

Szerintem

Ahogy fentebb is írtam, a külseje alapján sajnos pont nem az jönne le elsőre a könyvről, amiről valójában szól. Szóval egyúttal szeretném megköszönni Disznóparéj értékelését, mert ha az nincs, nagy eséllyel elsiklottam volna a történet felett, ami rettentő nagy kár lett volna. Az utolsó forintjaimat adtam érte a könyvhéten, de egy pillanatra sem bántam meg. A karom annál inkább, amilyen nehéz, de kit érdekel. Olvastatja magát és a végén nem győztem szidni magam, amiért a második részt nem hoztam el. (Más kérdés, hogy nem lett volna már miből. :)) Főleg mert akkor a véletlen dedikálásnál, abba is került volna egy nyuszi. ^^

Na akkor lássuk a történetet. Az eleje kicsit lagymatagnak tűnik. Alig történik valami. Adott egy unatkozó gyerek, aki nem képes mit kezdeni magával, annyira ráér, hogy elszívja az agyát. Be kell valljam, ezzel abszolút elásta magát nálam. Nagyon jónak kell lennie a továbbiakban, hogy egy picit is megkedveljem. Nem is igazán értettem, hogy fog az kikerekedni ebből, amit vártam. Picit altató hatása is volt, de szerintem ez is volt a lényeg. Így még inkább kontrasztot kapott, amikor elkezdett beindulni a cselekmény és elkezdtek kiderülni a dolgok, mert az sem olyan egyszerű. Jordan helyében én szerintem visítva menekültem volna, amikor megjelenik az a rakás akárki nálam, még ha némelyikükkel korábban találkozott is. Az egész tényleg valami szürreális rémálomra hajazott és a csapat sem könnyítette meg a dolgokat. Tisztában voltak vele, hogy nem emlékszik a múltra, de úgy viselkedtek vele, mintha tudná. Ezzel pedig engem is felidegesítettek, mert nem értettem miről is van szó. 

Persze szép lassan és harapófogóval ki lehetett belőlük húzni, hogy még is mi ez az egész és minél többet tudtam meg a világról, amit az írónő kitalált, annál jobban tetszett, annál inkább beszippantott. Eleve szeretem az ilyen elemekhez kötött dolgokat, lényeket, itt meg aztán abból van bőven.

Ellenben a karakterek. Hát... egy kivétellel nem nagyon sikerült elérniük, hogy ne fújjak rájuk. Jordan itt egy tehetetlen, majdhogy nem értéktelen figura. Tipikusan az, aki nem tud magával mit kezdeni, nem érdekli igazán semmi, csak úgy lézeng. Nem tudom hogy sikerült neki ezt a személyiséget kifejlesztenie, ha figyelembe vesszük eredetileg kicsoda. 

A többiek közül, Rio arrogáns, Gok egy mocsok, Nestor nyámnyila, Evonról egyszerűen nem tudom mit gondoljak. Nem illik a képbe. Robin depressziós, Sid olyan mintha folyton be lenne szívva, Owen elvan a maga fájdalmával és emiatt is utál mindenkit. Azt hiszem nem hagytam ki senkit. Ezen felül önzőek... Nestoron kívül senki sem áldozott fel gyakorlatilag semmit Jordan miatt, de elvárják, hogy a fiú mindent feladjon értük, mert jaj nekünk segítség kell és csak te tudsz segíteni. Hát na... ez nem valami szép dolog. 

Innen lesz szép összetartó csapatot összehozni, mert ez eddig minden, csak nem az. Jordan a könyv nagy részében kézzel, lábbal tiltakozik a múltja ellen, aminek az elfogadásában nem sokat segít a csapat. Persze menet közben a bajoknak köszönhetően kezd alakulni valami, de messze még a vége. A legnagyobb fejlődést én talán Rio-ban érzem, bár cseppet sem lett kevésbé arrogáns, csak nem is tudom. Más valahogy. Jót tett neki, hogy nem olyan rendezett, mint előtte volt. 

Gok meg. Már csak a vadászgörénye miatt is imádom. Cukipofa jószágok, de nagyon. Azon kívül haláli szinte minden megszólalása. Abszolút nem jó fiú, de ennek ellenére imádni való, egy részen miatta majdnem meghaltam olvasás közben én is. Na annál a pontnál lestem meg a könyv végét, hogy na akkor most mi is van? De mire elértem oda, már csak azt éreztem, hogy ugye nem, őt nem akarom, szóval remélem, hogy nagyon rosszak a sejtéseim, mert... nem lövöm le, hogy mire gondolok, de nagyon szorítok, hogy ne az legyen, amire sajnos számítok...

Izgalomban nincs hiány a könyv egésze alatt, függetlenül attól, hogy néha vannak nyugodtabb, lassabb részek is. Azon kívül amit előre vetít, hát az nem semmi. Igazán remélem, hogy hamar be lesz fejezve, mert tényleg nehéz kibírni, hogy az ember ne falja tovább a sorokat. Bár már előre tudom, hogy attól függetlenül, hogy egyelőre nem kedvelem igazán a karaktereket, nagyon szomorú leszek, mikor végül el kell őket engedjem.

Kicsit az én ízlésemnek sok a nézet váltás, a sok karakter miatt sok felé van törve a dolog, viszont meglepetésemre koránt sem zavart annyira, mint általában szokott. Néha a három nézőponttól is agyvérzés közeli állapotba kerülök, itt meg annál jóval több volt. Ettől függetlenül azt mondom a kevesebb lehet jobb lenne, mert így néha kicsit elvesztettem a fonalat, hogy tulajdonképp épp kit is olvasok. De ha így marad sem fogom kevésbé élvezni a történetet.

Amire még szeretnék kitérni, az a szerkesztés (? azt hiszem így hívják). Nagyon, nagyon sok benne a hiba, de annak örülök, hogy nem helyesírási (én legalábbis azt nem tudnék hirtelen mondani). Ellenben sokszor értelmetlen helyen vannak megtörve a sorok, nézetváltásnál az adott szereplő neve, nem felül van kiemelve, hanem simán a sor elején, ez pedig megakasztja az olvasót. Azon kívül párszor kimaradt a jelzés, hogy ez most beszéd. Erre részemről kicsit ugrok, mert folyton vissza kell olvasnom, hogy az agyam akként tudja kezelni, ahogy kell. Ezek mind olyan dolgok, amik sajnos megakasztottak, kizökkentettek olvasás közben, ami nagyon kár, mert amúgy gyakorlatilag letehetetlen. 

És még is minden ilyen hibája ellenére teljes mértékben kedvenc lett a könyv és alig várom, hogy végre a folytatást olvassam. Szerencsére ez nemsokára be is következik... aztán már csak a befejezésért kell rágnom a körmöm.

Ajánlom minden fantasy kedvelőnek, maximálisan. A tipikus fantasy lények mellett (vámpír, alakváltó) rengeteg olyan van benne, amit nem használnak ki az ilyen témában írók (a pokol lényeinek kidolgozása, az angyalok, az elemi lények). Egyszóval a világ kellően egyedi ahhoz, hogy nagyon is izgalmas legyen. Az pedig külön öröm, hogy mindez egy magyar író tollából született.